Tévedni és hibázni ugyebár emberi dolog, még fordításoknál is. Ugyanakkor, ha egy mód van rá, jobban megéri törekedni a hibák elkerülésére, máskülönben könnyen mém áldozatává válhat az ember manapság.

A cikkben egyrészt mutatunk néhány félresikerült (és humoros) fordítási bakit, ugyanakkor arra is kitérünk, miként kerülhető el az ilyesfajta presztízsvesztés.

Kínos félrefordítások meglepően ismert politikusok érintettségével

Le gouvernement français demand“, vagyis „a francia kormány azt kéri“. Ez a mondat okozott kínos félreértést az 1830-as Párizs és Washington közötti tárgyalások keretei között. Méghozzá a „kérni“ jelentésű francia „demander“ szó miatt, amit a Fehérházban követelésként /az angol demand szóból kiindulva/ interpretáltak.

Elhagytam az Egyesült Államokat és soha nem térek vissza“ – kinek juthatott eszébe, hogy Jimmy Carter az Amerikai Egyesült Államok elnökeként ilyesmit mond nyilvánosan? 1977-ben, Carter lengyelországi látogatásakor egy tolmácsnak bizony sikerült.

Holott az eredeti mondat pusztán úgy szólt, hogy „ma reggel indultam el az Egyesült Államokból“. Sejthető, micsoda botrány kerekedett az ilyesfajta félrefordításokból. Profi fordítóirodával együttműködve persze manapság ilyesmitől nem kell tartani.

Amikor az ételek fordítását nem sikerült eltalálni

Ezen a téren sem kell szűkölködni sírva nevetős példákban. A balul elsült étlapfordítások meglepő gyakorisággal sejtetnek felületes Google-fordító használatot. Máskülönben nehezen magyarázható, hogy kerülhet a „Fagyi a fenekedbe” kifejezés angol megfelelője egy orosz ételhez.

Egyesek persze nem gondolják túl a dolgot, és egy ígéretes kínai fogás mellé csak ennyit írnak: „Nem találtam meg Google-ben, de finom”. Az sem feltétlenül előnyös, ha a Quesadilla ízére vágyó vendég hiába is keres Quesadilla-t az étlapon, mert helyette a „Mexican special food” megnevezést használták.

No és persze ne hagyjuk ki a sorból a csodás magyar példákat. Kedvencünk aki, a Lekváros bukta alá angolul a „Fuckup with marmalade” megfelelőt használta. Itt is gyanítható, hogy nem bízták gyakorlott fordítókra a munkát. Persze túlgondolni sem mindenki akarja a dolgot. Így kerülhetett ki a sertéspörkölt alá az a találó angol megfelelő, hogy „Pork pörkölt”. Beszédes információ egy éhes turista számára, nem igaz?

Tipikusan az angol-magyar fordításoknál jelentkező furcsaságok

Világszerte ismert mém lett abból az állatkerti táblából, aminél sejthetően a „Kérjük, ne etesd az állatokat” üzenet átadása volt az eredeti cél. Valamiért sikerült túlgondolni a kérdést, megtoldva a kérést az alábbi mondattal: „If you have any suitable food, give it to the guard on duty”.

Magyarul, „Amennyiben bármilyen ehető étel van nálad, add a szolgálatban levő biztonsági őrnek.” Szegény őrök ezután meglepődve tapasztalták, hogy egyre többen kínálják meg őket különféle finomságokkal.

Egyébként különösen vigyázni kell az egymáshoz hasonló alakú, ámde merőben más jelentéstartalommal bíró szavak fordítása kapcsán. Nem mindegy például, hogy a morning vagy a mourning szavak fordítása a cél, hiszen előbbi reggelt, utóbbi gyászt jelent.

Sokszor egy-egy betűn is könnyű banánhéjként elcsúszni. Remek példa erre a következő „csomag”:

  • a through jelentése „át”;
  • az although „habár”-t jelent;
  • míg a thorough az „alapos” jelzőre utal;
  • a thought pedig egy „gondolat” angol megfelelője.

Amikor kevésbé esik jól mosolyogni a fordítás hibáin

Az ember szívesen derül egy-egy félrecsúszott fordításon akkor, ha sem fordítóként, sem megbízóként nem érintett a blamában. Különösen műszaki fordításoknál, illetve IT fordításoknál és hivatalos anyagok fordításakor nem fér bele a felületesség.

Mi legalábbis csak olyan munkát adunk ki a kezünkből, amin diplomás fordított, a biztonság kedvéért pedig lektor is átnézi az anyagot. Amennyiben mostanság elkél a felkészült fordítóiroda segítsége, beszéljünk a részletekről az alábbi elérhetőségeken.